• IMG_6847-Edit
    Épületfotó

    Budapest rejtett kincsei – Lépcsők, gangok – 3. rész

    Egy projekt, mely már rég kezdődött, és remélhetőleg még sokáig folytatódik. Egy projekt, mely során megpróbálom felkutatni a ránk hagyott kincseket, illetve, ami még megmaradt belőle. Igazi kincsek. melyek némelyike száz évnél is régebben épült, és amelyeket – nyugodt szívvel…

  • IMG_6343-Edit
    Portré fotózás

    Sivatag

    Tudjátok-e, hogy Magyarország közepén van egy hely, ami hivatalosan is sivatag? Ha pedig már van ilyen csodánk, hát használjuk ki, és fotózzunk párat. Az ötletért és a kivitelezésért nagy köszönet a szervezőnek Födémesi Anettnek és a modelljeinknek, akik bizonyították kitartásukat…

  • IMG_3921
    Portré fotózás

    Balerina

    Kihasználva a fotógráfus képzés adta lehetőséget a stúdió fotózásra Erika újra vállalta, hogy egy közösen kitalált tematika alapján amolyan balerina stílusú képeket készítsünk róla. A fotózás során nagy segítséget kaptam tőle, hiszen a műkorcsolya és jégtánc világában már régóta otthonosan…

  • IMG_3508
    Portré fotózás

    Pipacsmező

    Az idei évben nem volt egyszerű pipacsmezőt találni, hiszen ha úgy nézzük egy igen “kényes” növény. Csak olyan helyen él meg, ahol nem permeteznek, ez pedig manapság egyre ritkább. Ennek ellenére sok tippet kaptam – melyet köszönök – és kihasználjuk…

  • IMG_2111
    Portré fotózás

    Nyár eleji portrézás

    Kihasználva a hirtelen beköszöntött nyarat, Borsodi Erika profi hozzáállásával, segítségével és türelmével sikerült néhány igazán szép képet összehoznunk. A fotózás alkalmat teremtett arra is, hogy kicsit használjam és tanuljam a 35 mm-es látószöget is. Remélem lesz még jó néhány alkalom,…

  • IMG_9413-Edit
    Glamour fotózás,  Portré fotózás

    Modell fotózás

    Az elmúlt időszakban több lehetőségem is adódott, hogy az OKJ-s fotográfus képzés keretében modell fotózást gyakoroljunk. Ezt kihasználva éltem a lehetőséggel, és Borsodi Erikát felkérve megvalósítottunk néhány elképzelést a kis fotós csapatunkkal. Erika annak ellenére, hogy nem hivatásos modell rendkívül…

  • IMG_8581_DxO
    Növények

    Hóvirág fotózás

    A Győri Fotóklub Egyesülettel megszerveztük az idei év első, esedékes hóvirág fotózását, melyet egy új, eddig még nem látogatott helyszínre szerveztünk, a hédervári Vadaskerti erdőbe. Rengeteg hóvirág fogadott bennünket, nem győztünk köztük válogatni.

  • IMG_6633
    Épületfotó

    Budapest rejtett kincsei – Piac

    Mindig is tudtam, hogy a piac több, mint amit elsőre lát az ember, de azt is tudtam, hogy nem egyszerű feladat elkapni egy pillanatot, fotón ábrázolni egy egyedi hangulatot. Többször jártam már a Központi Vásárcsarnokban, de valahogy sehogy sem jött…